2010. március 19., péntek

Csodák csodája



Várnai Zseni:

CSODÁK CSODÁJA

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!

2010. február 26., péntek

ajándék

Megfoghatatlan ajándékok amelyek többet érnek mint bármi, amit kezünkbe tartunk.


Ajándékok, amiket nem kerülnek pénzbe…

Egy jó szót szólni. Egy beteget felvidítani. Valakinek kezet nyújtani. Megdicsérni az életet. Köszönni. Nem feledkezni el egy közelgő születésnapról. Óvatosan csukni be az ajtót. Mindenért hálásnak lenni. Apróságoknak örülni. Kedvesnek lenni. Jó tanácsot adni. Egy levél megírásával örömet szerezni. Apró tűszúrásokon nem évődni. Jogos panaszt nem melegíteni fel újra. Nem tenni szóvá, ha másik hibázott. Nem fogni fel elutasításként, ha háttérbe szorultunk. Levert hangulatot nem venni komolyan. Nem sértődni meg egy félresikerült szó miatt. Imádkozni a másikért. Megtalálni az elismerő, dicsérő szót a jóra. Gyakran mondani: Köszönöm. Kimondani az együttérzés szavát a megalázottnak. Használni azokat a szavakat, hogy „kérlek” és „légy szíves”. Meleg kézszorítással vigasztalni a szomorút. Bizalmat adtam a bizalomért. Őszintén adni a mosolyt. Egy tréfás szót mondani a megfelelő időben. Pozitív hozzáállásoddal előbbre vinni a másikat. Örülni holnapi napnak. Becsülettel elismerni az elkövetett helytelenségért. Mindenre rászánni a kellő időt és gondot. Bizonyos dolgokra aludni egyet. Elismerni a másik ügyességét. Isten szeretetével szeretni. És mindenben szeretetet lelni.

Mindez nem más, mint magunkat másoknak ajándékozni.

forrás: internet

2010. február 9., kedd

Boldogság szigete- árnyakkal


Egy ilyen szigetet képzeltem magam előtt, amikor ezt a különös című verset elolvastam:


Túrmezei Erzsébet:
„PÁU JÉ!”

Bevezettél közéjük,
Rácsos ágyacskák sűrű sora...
gyermekek, akik járni, beszélni
nem tanulnak meg talán soha.
Az egyiket betakargattad,
a másikat megsimogattad.
Hadd érezze, hogy védik, szeretik!
A harmadikat felültetted...
s elkezdtél énekelni nekik.

Egy kisfiú felkapaszkodott
rácsos ágyában, és ujjongani kezdett.
"PÁU JÉ!- - kiáltotta feléd.
Követelte kedves énekét:
"Pásztorunk a Jézus,
hozzá tartozunk!
S amikor énekelni kezdted,
ugrált, örvendezett.
"PÁU JÉ!- - ismételte boldogan.

Titkok tárultak fel előttem.
Megváltónknak annyi titka van,
amiket mi csak sejteni tudunk.
A kis beteg
nem érthette azt az éneket,
de szívében egy titokzatos húr
hallatára megremeghetett...
S láthatatlanaul lehajolt a Pásztor,
és átölelte azt a gyermeket.


Kívánom, hogy a Jó Pásztor védje és őrizze ennek a szigetnek a lakóit és dolgozóit!

2010. január 31., vasárnap

helyzetjelentés


Buzgó imádságunk meghallgatásra talált. Ezt tapasztaltam a múlt napokban is. Hálásan köszönöm mindenkinek, és hálát adok mindezért Istennek.


Amint írtam a legutolsó bejegyzésemben, Kolozsváron jártam, vizsgálaton. Ezzel nem fejeződött be a kezeltetésem, de miután több vizsgálatot elvégeztek, s az orvosnőm megnézte a leleteimet, azzal biztatott, hogy minden rendben, s három hónap múlva újból találkozunk!

KÖSZÖNÖM AZ ÉRTEM ELMONDOTT IMÁKAT!

U.I a képen látható Biblia borítót Bertuska néni készítette nekem, szülinapi ajándékként.

2010. január 27., szerda

Az újbóli útvonal Arad-Kolozsvár. Kivizsgálásra készülök.

IMÁDKOZOL-E ÉRTEM/ÉRTÜNK?
(Túrmezei Erzsébet)

Vajon imádkozol-e értem,
Mikor leszáll a csendes alkony,
S a kis szobádban egyedül vagy,
Hogy senki már ne zavarjon.

Én úgy szeretném, hogyha akkor
Áldást kérnél rám egy imában,
Mert én hiszek az alázatos,
Buzgó, őszinte szent imákban.

Amit másokért mond a lelkünk,
Amit más lelke visszaérez.
Én szeretném, ha imádkoznál
Úgy este későn, ha sötét lesz.

És fönt az Isten trónusánál
Ahol majd mindketten megállunk
Egy csodálatos, tiszta percben
találkozna az imádságunk?



2010. január 21., csütörtök

téli napon...


Ezen a fehér téli napon mély gondolatok voltak bennem, amikor ezt a szép verset többször is elolvastam:


Mucsi B. János:

Az éjszakából átnyúló csendesség

a hulló hópelyhek halk zajával

a városnegyedet altatja még,

kora hajnalban.

Szobám ablakát sarkig tárom...

gyönyörködöm a hólepte téli tájon.

Mélyen szívom a friss levegőt,

az ébresztőt, üdítőt, éltetőt.

Érzem,

hogy minden sejtjével dolgozik tüdőm,

alveolusai pattanásig teleduzzadnak,

szívbillentyűim is megriadnak

a hirtelen bezúduló

oxigéndus rakomány miatt,


Lelkem ablakát is tágra nyitom,

és kérem, várom, hagyom,

hogy betóduljon rajta

Lelked ébresztő,

frissítő, éltető fuvallata.

A csendes, hólepte téli tájon

úgy állok előtted, Istenem,

mint egy parányi pont

a nagy mindenségben.

Egy parányi pont,

aki nem mindig tudja,

hol van a helye számtalan

sor és szó között.

Állok és várom Szavad,

mely helyemre tesz és biztat,

néha megfedd, de velem marad.


Kora hajnalt köszöntök

szobám ablakából,

és gyönyörködöm

a hólepte téli tájon.

Ha ilyen csodás a tél itt lenn,

gyönyörűszép a mennyekben...

vágyok ott lenni fenn,

hol szívem nem didereg többet,

nem kéri fázón a szeretetet.

Gyönyörűszép a mennyekben...


Lent a járdán,

a vastag hószőnyegen

lasan, apró léptekkel

ébredezik a reggel.

Kocsimotor köhög,

prüszköl, zakatol,

hólapát zörög

a hóalatti kőkockákon.

Nekibátorodva,

bizonytalan léptekkel

indulnak napi útjaikra

nénik,bácsik, gyerekek.

Elindulok én is velük együtt

a hólepte téli tájon,

kicsit dideregve, fázón,

de kezem kezedben hagyom,

mert tudom,

hogy Lelked melenget,

s ha netalán megcsúszik lábam,

Te fölemelsz,

hogy tovább haladjak utamon,

a hólepte téli tájon.

Egy dal zeng szívemben,

miközben a lassan tisztuló eget fürkészem.

Gyönyörű, gyönyörűszép a mennyekben.


2010. január 4., hétfő

IMAHÉT nálunk

A keresztény ember semmivel sem tehet másokkal több jót, mint azzal, hogy értük imádkozik, és ha tudsz egy emberért imádkozni, megteszel érte mindent, amit önmagadert tennél. Ezt szeretném gyakorolni én is ezen a héten.

Ma nekem üzent az Úr.
Olyan csöndesen, alig hallhatón,
kis szobám sarkában,
olyan meghatón.
Inkább csak éreztem,
hogy itt van velem: és átfog,
átkarol a kegyelem.
-Egy pillanatra
láttam a világot...
-Ő annyit mondott:
Ne félj, csak imádkozz!