2012. január 10., kedd

Köszönöm, hogy ő lehetett az édesapám!

SOHASEM LÁTJUK EGYMÁST UTOLJÁRA

Annyi remény, vigasztalás, áldás
van e hitben, ha nehéz a válás.
Balzsamir a búcsú fájdalmára
a boldog hit, hogy mi keresztyének
sohasem látjuk egymást utoljára

Megszoritunk még egy kedves kezet.
Együtt járni messze ösvényeket
jó volna még, aztán elválnak már a
földi utak...De mi keresztények
sohasem látjuk egymást utoljára.

Lezárul egy forrón szeretett élet,
kinek mi itt hálát és hűséget
oly szivesen hintenénk még útjára.
Vigasztaljon, hogy mi keresztyének
sohasem látjuk egymást utoljára.

Kicsordul a könny, seb sajog a sziven.
Üressé válik körülöttünk minden.
Mégis - legyen akármilyen kopár a
föld - biztasson, hogy mi keresztyének
sohasem látjuk egymást utoljára.

Halál vagy élet szakitson el minket,
ha Krisztus köti össze sziveinket,
Őnála szent, örök örömben vár a
boldog találkozás. Mert mi keresztyének
soha sem látjuk egymást utoljára.

2010. január 21., csütörtök

téli napon...


Ezen a fehér téli napon mély gondolatok voltak bennem, amikor ezt a szép verset többször is elolvastam:


Mucsi B. János:

Az éjszakából átnyúló csendesség

a hulló hópelyhek halk zajával

a városnegyedet altatja még,

kora hajnalban.

Szobám ablakát sarkig tárom...

gyönyörködöm a hólepte téli tájon.

Mélyen szívom a friss levegőt,

az ébresztőt, üdítőt, éltetőt.

Érzem,

hogy minden sejtjével dolgozik tüdőm,

alveolusai pattanásig teleduzzadnak,

szívbillentyűim is megriadnak

a hirtelen bezúduló

oxigéndus rakomány miatt,


Lelkem ablakát is tágra nyitom,

és kérem, várom, hagyom,

hogy betóduljon rajta

Lelked ébresztő,

frissítő, éltető fuvallata.

A csendes, hólepte téli tájon

úgy állok előtted, Istenem,

mint egy parányi pont

a nagy mindenségben.

Egy parányi pont,

aki nem mindig tudja,

hol van a helye számtalan

sor és szó között.

Állok és várom Szavad,

mely helyemre tesz és biztat,

néha megfedd, de velem marad.


Kora hajnalt köszöntök

szobám ablakából,

és gyönyörködöm

a hólepte téli tájon.

Ha ilyen csodás a tél itt lenn,

gyönyörűszép a mennyekben...

vágyok ott lenni fenn,

hol szívem nem didereg többet,

nem kéri fázón a szeretetet.

Gyönyörűszép a mennyekben...


Lent a járdán,

a vastag hószőnyegen

lasan, apró léptekkel

ébredezik a reggel.

Kocsimotor köhög,

prüszköl, zakatol,

hólapát zörög

a hóalatti kőkockákon.

Nekibátorodva,

bizonytalan léptekkel

indulnak napi útjaikra

nénik,bácsik, gyerekek.

Elindulok én is velük együtt

a hólepte téli tájon,

kicsit dideregve, fázón,

de kezem kezedben hagyom,

mert tudom,

hogy Lelked melenget,

s ha netalán megcsúszik lábam,

Te fölemelsz,

hogy tovább haladjak utamon,

a hólepte téli tájon.

Egy dal zeng szívemben,

miközben a lassan tisztuló eget fürkészem.

Gyönyörű, gyönyörűszép a mennyekben.


2009. szeptember 12., szombat

Találkozás

Oly sokszor elképzeltem a találkozást Veled,

nem ismerem az érzést, vajon milyen lehet...

elidőzöm mégis nála: mikor először meglátlak,

s szemed szemembe néz,

tündöklő mosolyod megpihen rajtam,

mit érzek majd, nem tudom még...

s ha karod kitárod, s megsimogat kezed,

átölelsz, és fájó szivem sebzett sziveden megpihen,

tudom, eljön egyszer a régen várt pillanat,

ez édes gondolatot most mégis félre teszem,

mert úgy érzem, azonnal Hozzád repül szivem.