Szombat van. Aradon borús esős idő, de ennek ellenére holnap a gyülekezetünkbe aratási ünnepélyt tartunk. Számtalan emlék maradt meg bennem szülőfalumról, mind például az az aratási ünnep, amit a természetben a búzatáblák mellett tartottunk. Még számtalan emlék jut eszembe a vers kapcsán, ezért is gondoltam, hogy bemásolom ide is, szeretettel!
Visszavágyom
Mucsi B. János
Elhagyod az otthont,
szülőföldet, az ismert helyeket,
az ismerősöket,
a kutat, a játszóteret,
a dombot legelőt, kertet,
a láthatárt vásznára festett hegyeket.
S egy szép napon arra ébredsz,
hogy nincs hova visszatérned.
Nem ismer az otthon,
mert másé lett.
Nem ismer a domb,
a kert, a legelő,
nem ismer a régi ismerős,
aki megöregedett.
S a kútnál is az ócska csutorát,
új veder váltotta fel.
Pedig a régi út most is porosan hever
a domboldalon a nyári napsütésben.
A tejeskondérokkal megrakott szekér
most is, mint hajdanán,
fölfelé kapaszkodik szaporán.
Igaz, a lovak mások s a régi kocsist
fölváltotta..... a fia talán.
Kolomp kiséri ma is a napnyugtát,
kérges kezek
a jámbor tehenet
szeliden paskolják,
és reszelős hangon kivánnak
egymásnak jó éjszakát,
a nyugovóra térő emberek.
Visszavágyom!
Ó, számtalanszor visszavágyom
a domboldalon kapaszkodó
poros útra,
a malomkőnél lubickolni egyet
a folyóban,
vasárnaponként a kis imaházba,
ahol először tanultam a Drága Jézust
és a Miatyánkot.
Visszavágyom arra
a szép húsvéti reggelre,
amikor a fiatal szeminarista,
izgatottan magyarázta,
a barlangsir-üreg csodáját.
És mi csodára
meresztett szemekkel,
láttuk a követ, az angyalt,
a hitetlenkedő tanitványokat.
Visszavágyom!
Visszavágyom a szénaillatú
nyári estékre,
a melegen karcoló
simogatások közé,
az érdes hangú,
pátriárkához illő,
szeretettel védeni akaró
atyai intésekre.
Visszavágyom.
Pedig visszatérni oda
többé nem lehet,
s csak visszavágyóan
szemlélhetem
az emlékeket.
Megyek tovább, mert menni kell,
mert vinni akarom szivemben
a drága örökséget,
a keresztet.
Viszem, hordozom,
le nem teszem
s el nem hagyom,
de ha majd egyszer
mégis meg kell állnom
csak fölfelé nézek,
a hivó szót onnan föntről várom,
mert én oda föl, oda visszavágyom.



3 Comments:
nagyon szívmelengető a vers!
Köszönom ,hogy ezt a szép verset megosztottad velünk,eszembe jutatta szülőfalumat. Áldott aratási ünnepet kellemes vasárnapot kivánok!
köszönöm ezt verset Zsazsa!Nagyon átéltem minden szavát!
Post a Comment