VISSZAVÁGYOM

Szombat van. Aradon borús esős idő, de ennek ellenére holnap a gyülekezetünkbe aratási ünnepélyt tartunk. Számtalan emlék maradt meg bennem szülőfalumról, mind például az az aratási ünnep, amit a természetben a búzatáblák mellett tartottunk. Még számtalan emlék jut eszembe a vers kapcsán, ezért is gondoltam, hogy bemásolom ide is, szeretettel!

Visszavágyom

Mucsi B. János

Elhagyod az otthont,

szülőföldet, az ismert helyeket,

az ismerősöket,

a kutat, a játszóteret,

a dombot legelőt, kertet,

a láthatárt vásznára festett hegyeket.

S egy szép napon arra ébredsz,

hogy nincs hova visszatérned.

Nem ismer az otthon,

mert másé lett.

Nem ismer a domb,

a kert, a legelő,

nem ismer a régi ismerős,

aki megöregedett.

S a kútnál is az ócska csutorát,

új veder váltotta fel.

Pedig a régi út most is porosan hever

a domboldalon a nyári napsütésben.

A tejeskondérokkal megrakott szekér

most is, mint hajdanán,

fölfelé kapaszkodik szaporán.

Igaz, a lovak mások s a régi kocsist

fölváltotta..... a fia talán.

Kolomp kiséri ma is a napnyugtát,

kérges kezek

a jámbor tehenet

szeliden paskolják,

és reszelős hangon kivánnak

egymásnak jó éjszakát,

a nyugovóra térő emberek.

Visszavágyom!

Ó, számtalanszor visszavágyom

a domboldalon kapaszkodó

poros útra,

a malomkőnél lubickolni egyet

a folyóban,

vasárnaponként a kis imaházba,

ahol először tanultam a Drága Jézust

és a Miatyánkot.

Visszavágyom arra

a szép húsvéti reggelre,

amikor a fiatal szeminarista,

izgatottan magyarázta,

a barlangsir-üreg csodáját.

És mi csodára

meresztett szemekkel,

láttuk a követ, az angyalt,

a hitetlenkedő tanitványokat.

Visszavágyom!

Visszavágyom a szénaillatú

nyári estékre,

a melegen karcoló

simogatások közé,

az érdes hangú,

pátriárkához illő,

szeretettel védeni akaró

atyai intésekre.

Visszavágyom.

Pedig visszatérni oda

többé nem lehet,

s csak visszavágyóan

szemlélhetem

az emlékeket.

Megyek tovább, mert menni kell,

mert vinni akarom szivemben

a drága örökséget,

a keresztet.

Viszem, hordozom,

le nem teszem

s el nem hagyom,

de ha majd egyszer

mégis meg kell állnom

csak fölfelé nézek,

a hivó szót onnan föntről várom,

mert én oda föl, oda visszavágyom.